Lázcsillapítás gyemekkorban

Gyógyszerek

Egyes gyógyszerek (lázcsillapító szerek), pl. a paracetamol és az ibuprofen megkönnyítik a láz elviselését, és egyben csillapítják is azt. Az ibuprofen gyulladáscsökkentő hatása is segít. Ugyanakkor ezek a szerek nem gyógyítják meg magát a lázat kiváltó betegséget, és lázgörcs kivédésére sem alkalmazhatók. 

A lázcsillapító gyógyszerek lázcsillapításra és a beteg komfortérzetének javítására szolgálnak. Ilyen célból lázas betegnek nyugodtan adhatók, ha más kizáró ok nincs (pl. allergia az adott szerre).  Egyszerre azonban nem adható a kétféle lázcsillapító! Viszont ha az egyik nem segített, később adható a másik. 

Lázcsillapítók esetén, akárcsak más gyógyszerek esetében is, a gyógyszer-túladagolás veszélyének elkerülése céljából mindig figyelmesen olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát további információkért! 

Figyelem! Szalicilát-tartalmú lázcsillapítók adása 10 éves életkor alatt nem javasolt!

Az antibiotikum nem lázcsillapító, annak adása csak orvosi utasításra kezdhető meg.

Az utóbbi évtizedben a fizikális lázcsillapítást sok kritika érte, főleg a kellemetlen szubjektív élmények miatt. Sok helyen nem is javasolják ezért ezt a módszert. Ugyanakkor magas láz esetén a kíméletes, mértékkel, óvatosan alkalmazott, tolerálható fizikális hűtés gyógyszeres lázcsillapítással kombináltan hatásos lehet, magas láz esetén. Alkalmazása megkímélheti a szervezetet a gyógyszerek sokszor fölöslegesen gyakori adásától is.  

Hűtőfürdő

Gyermek számára a kíméletesen végzett hűtőfürdő jelentheti a legkevesebb szubjektív kellemetlenséget. A didergést mindenképpen el kell kerülni, mert akadályozza a hőleadást. 

Segíthet, ha az aktuális testhőmérsékletű (tehát nem hideg!) fürdővizet, lassan, óvatosan hűtjük, amíg nem kellemetlen, de 31°C alá ilyenkor se hűtsük a vizet! Gyakran kavargassuk, és a kellemesen langyos vízzel locsolgassuk a gyermek testét.  

Soha ne alkalmazzunk jéghideg vizet! Soha ne hagyjuk egyedül a lázas gyermeket a fürdőkádban! 

Hatásosabb a hűtés, ha csak mellig ér a víz, és a szabadon maradó testfelületet locsolgatjuk az összekevert vízzel folyamatosan, mintha nyakig érő vízbe ültetjük bele a gyermeket.

Ne folytassuk a hűtést, ha a testhőmérséklet már 38°C-ra csökkent!

Szívbeteg gyermek kíméletes hűtőfürdőztetése csak nagyon óvatosan és természetesen csakis szoros felügyelet mellett végezhető!  

Kékülés (cianózis), a keringészavar tüneteinek erősödése, didergés, vacogás fokozódása esetén a borogatást azonnal abba kell hagyni, illetve a gyermeket ki kell venni a kádból, mert ilyen esetekben a várttal ellenkező hatást válthatunk ki. Ilyenkor a beteg testét szárazra kell törölni, és egy ideig kitakarva kell hagyni. 

Borogatás

Borogatás során a teljes testet csavarjuk langyos vizes lepedőbe, efölé helyezzünk egy száraz réteget. A teljes test- vagy törzsborítást mindig úgy helyezzük fel, hogy a húgyhólyagot és környékét száraz textíliával védjük. A lepedőt szobahőmérsékletű, vagy kellemesen langyos vízzel itassuk át, majd csavarjuk ki. Amint átmelegedett, cseréljük. Három-négyszer ismételhetjük egymás után.

A hűtést csak akkor érdemes megkezdeni, ha a gyerek keze-lába forró, vagyis a láz elérte a tetőpontját. Nem kell a lázcsillapítást a normális testhőmérséklet eléréséig folytatni, elég, ha elviselhető szintre csökkentettük a hőt. 

Egyéb természetes módszerek

A csillapítást kellemesen langyos, enyhén savanykás, alig cukrozott tea vagy gyümölcslé itatásával kezdjük. Ha hány a gyerek, csak kortyonként itassuk. Ha a gyerek még szopik, átmenetileg, amíg mást nem fogad el, visszatérhetünk a kizárólagos szoptatásra. Az anyatej segíti a baba gyógyulását.

Hatásos lázcsillapítás lehet a közvetlen testkontaktus is, feltéve persze, ha a szülő nem lázas. A levetkőztetett kisbabát fektessük csupasz mellkasunkra. Takarónak legfeljebb vékony lepedőt használjunk. A baba bőre hőt ad le a szülő bőre felé, hőmérséklet-kiegyenlítődés lép fel, s a lázat a lehető legszelídebb módszerrel csökkentettük, miközben a kis beteg megnyugtatásáról is gondoskodtunk. Ugyanezt a stabilizáló hatást érhetjük el akkor is, ha a didergő, hideg-kezű lábú, egyre lázasabb babával tesszük ugyanezt. Ilyenkor viszont meleg takarót borítsunk magunkra.

Fontos, hogy láz esetén rendszeresen szellőztessünk, főleg, ha kint kellemes meleg a levegő!

Lázas gyermek betakarásakor kerüljük a vastag takarókat, paplant, mert ezek a hőleadás akadályozásával hőpangást okozhatnak, és nem megy le a láz.

Egyéb tanácsok: 

  • Ügyeljen a rendszeres itatásra (szoptatott csecsemőnél az anyatej a legjobb), hogy a folyadékvesztést, kiszáradást elkerüljék
  • Figyeljen a kiszáradás jeleire (száraz száj, lepedékes nyelv, könnyek hiánya, aláárkolt szemek, a fejtető szintjéhez képest besüppedt kutacs (kutacs: a kis kerek „puhaság” a csecsemő feje tetején), kevesebb vizelet. 
  • Bíztassa a gyermeket a további ivásra, ha kiszáradás jeleit észleli. Probléma esetén kérjen újra tanácsot szakembertől!  
  • Hogyan különítheti el a bőrkiütéseket a bőrvérzésektől a gyermek testén üvegpohár teszttel*?
  • Közösségbe ne menjen lázas beteg!
  • Ne öltöztessük alul/túl a gyermekeket!
  • Ne alkalmazzunk hideg/jeges fürdőt/lepedőbe csavarást!
  • Ha a láz oka nem ismert, antibiotikumot nem helyes adni! Utóbbit csakis orvosi utasításra szabad alkalmazni.

*üvegpohár teszt:

Szorítson finoman egy üvegpoharat a kérdéses bőrfelülethez: ha a poháron keresztül nézve a bőrjelenség nem halványodik el, akkor nagy valószínűséggel bőrvérzésről van szó - ha ilyet észlel, azonnal forduljon orvoshoz!

További azonnali segítség kérése szükséges ha:

  • Ha a gyermeknél az üvegpohár teszttel nem halványodó bőrvérzést észlel, bármikor a betegség során
  • A gyermek görcsöl
  • A gyermek aluszékonysága fokozódik vagy nem ébreszthető
  • A gyermeknél a kiszáradás tüneteit észleli itatás ellenére is
  • Újabb szokatlan tünetek jelentkeznek
  • A gyermek általános állapota rosszabbodik
  • A láz több mint 3 napja tart
  • Ha nem megoldott az otthoni gyermekápolás

Általában a lázról és okairól bővebben itt olvashat: Mi az a láz?

A Brufen ibuprofén tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Mylan EPD Kft.
1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.
Tel: (36-1) 465-2100
Email: info.hu@mylan.com
Copyright 2015 Mylan N.V. Minden jog fenntartva.
Adatkezelési nyilvántartási számunk: NAIH-73120/2014.
Marketing kód: BR/JAN/15/08; Lezárás dátuma: 2015.01.22.